Evangélium 2020. február 13. – Csütörtök

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumot olvasva és Jézus más csodáira gondolva érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az élet nem megváltoztathatatlan. Sokan beletörődnek bizonyos élethelyzetekbe és egy idő után már nem keresik a kiutat, nem bíznak abban, hogy a helyzeten javítani tudnának, vagy valamilyen körülmény javulást eredményezhet. Mások viszont úgy gondolják, hogy érdemes küzdeni, kipróbálni minél több lehetőséget. Lehet, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek változást elérni, és az is lehet, hogy hiába várakozunk a körülmények javulására, de Isten bármikor meg tudja változtatni még a kilátástalan helyzeteket is.
A gonosz lélek azt szeretné sokszor elhitetni velünk, hogy tényleg tehetetlenek vagyunk, felesleges minden próbálkozásunk. Ez egy kísértés. És azt is el akarja hitetni velünk, hogy Isten nem törődik velünk, nem látja nyomorúságunkat és bajainkat, ezért nem segít rajtunk. Ez is egy kísértés. A csodák világosan megmutatják, hogy Isten figyel ránk, figyeli életünket, és ha szükségesnek, jónak látja, akkor közbeavatkozik. Nem segít rögtön, hanem olykor próbára teszi hitünket és hűségünket, mielőtt segítene. Hinnünk kell abban, hogy képes isteni erejével bármikor jót adni nekünk. Bíznunk kell abban, hogy a kellő időben megmutatkozik számunkra.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200213.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/