Evangélium 2019. szeptember 10. – Kedd

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

A tizenkét apostol kiválasztását megelőzi és annak jelentőségét kiemeli, hogy Jézus „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.” A leírás szerint nagyobb tanítványi köre volt, most valamennyiüket magához hívta, s közülük választott ki tizenkettőt, az apostolokat.
Jézus tisztában van saját küldetésével. Ez egyrészt egészen személyes, amit egyedül neki kell megtennie. Ezt nevezzük a megváltás művének, amelyet Jézus a szenvedés vállalásával és önfeláldozó halálával teljesít be, s amelynek mintegy megkoronázása lesz az ő feltámadása.
Küldetése továbbá az is, hogy Isten országát megvalósítsa a földön. Ennek kezdete az ő személyéhez kötődik, de kibontakozása és megvalósulása akkor is folytatódni fog a világban, amikor már az Úr nem lesz itt, azaz mennybemenetele után is. A tizenkettő kiválasztásával Jézus gondoskodik róla, hogy művének legyenek folytatói. A kiválasztottak lesznek az ő közösségének, az Egyháznak az alapjai. Mindvégig vele vannak, hallják szavát és látják cselekedeteit, s később erről fognak tanúságot tenni.
Az evangélista semmit nem árul el abból, hogy Jézust milyen szempontok vezetik a kiválasztásnál. Felesleges tehát találgatnunk, hogy milyen képességek és érdemek kellenek a kiválasztottsághoz, mert ez zsákutcába vinne minket. Inkább érdemes arra gondolnunk, hogy az Úr minket is meghív, hogy legyünk küldöttei. Váljunk hasonlóvá hozzá, hogy alkalmasak legyünk erre a küldetésre!
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190910.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/