Evangélium 2019. május 13. – Hétfő

Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1-10

Elmélkedés

A mindenható Isten az idők kezdetén szeretetből teremtette meg a világot és benne az embert, az idők teljességében pedig szeretetből küldte el Fiát a világba, hozzánk emberekhez. Jézus Krisztus személyében Isten Jó Pásztorként mutatkozik meg, aki ismer minden embert, ahogyan a nyáj minden bárányát ismeri a pásztor. De nem csak a rábízott bárányokat ismeri a pásztor, hanem azt is, hogy hol vannak a jó legelők, illetve milyen veszélyek, vadállatok leselkednek a nyájra. A pásztor jól tudja, hogy hová kell vezetnie a nyájat és képes arra, hogy megvédje az állatokat.
Jézus földi küldetése az volt, hogy hirdesse az üdvösség örömhírét. Ő és az ő tanítása vezet minket az örök élet felé. De hogyan lehetséges, hogy az ő földi világból való távozása, mennybemenetele után is terjedjen a világban az örömhír és el is jusson minden emberhez? A válasz egyszerű: Az Úr megbízatást, küldetést adott apostolainak, az évszázadok során pedig küldetést ad az apostolok utódainak, a püspököknek és a papoknak, hogy folytassák az üdvösség művét, terjesszék az örömhírt és jó pásztorként vezessék a Krisztusban hívőket. Isten minden korban hív, megszólít embereket, akiknek hasonlóvá kell válniuk Krisztushoz, a Jó Pásztorhoz. Isten tehát szüntelenül gondoskodik arról, hogy meghívott szolgái által elhangozzék az örömhír.
Hallgatok-e a pásztorok, a lelkipásztorok szavára, akiken keresztül Jézus szól hozzám?
© Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190513.mp3

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium lemondás