Evangélium 2019. január 10. – Csütörtök



Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne Názáret városa. Az a város, ahol Jézus felnevelkedett, s ahová útja során most visszatér. Szombati napon ő is, mint minden zsidó ember, a zsinagógába megy, hogy részt vegyen az istentiszteleten. A szertartás részeként a közös imádkozást követően felolvastak egy részt a mózesi törvényből, majd pedig egy szövegrészt a próféták írásaiból. Ezután következett a felolvasott szöveg magyarázata, amelyet a zsinagóga elöljárója vagy egy általa felkért személy tartott. Lukács evangélista leírása szerint maga Jézus jelentkezett olvasásra és külön felkérés nélkül kezdi el magyarázatát, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem tartották a szokást, hanem csupán az evangélista nem tartja ezt lényegesnek.
A felolvasott szövegrész Izajás prófétától származik, aki Isten Fölkentjének jövetelét hirdeti meg. A Fölkentét, aki majd szabadulást hoz a különféle szükségben szenvedők számára. Jézus magyarázatának különlegessége az, hogy a prófétai jövendölést önmagára vonatkoztatja és saját küldetésének tartja mindazt, amit Izajás próféta egykor megjövendölt, s amit ő most felolvasott. Az üdvösség műve, amit a próféta meghirdetett, Jézus személyében, az ő fellépésével kezd el megvalósulni.
Az Egyház minden korban és minden ember számára hirdeti és közvetíti az üdvösséget. Az Egyház tagjaként én folytatom-e Jézus művét, az üdvösség hirdetését?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Idén már 15 éve, hogy küldöm számotokra az e-vangéliumot. Ez idő alatt több mint 130 millió e-vangélium üzenetet küldtem el a lista tagjainak. Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium, amely különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen használják az okostelefon alkalmazásokat az evangélium napi olvasásához, illetve hallgatásához. Az Evangélium365 csapatának tagjai Isten dicsőségére végzik munkájukat, szolgálatukat.

Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és fejlesztjük. Köszönet a támogatóknak, akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!

Az új év kezdetén szeretettel kérem, akinek van rá lehetősége, támogassa 2019-ben is adományával az e-vangelizációt. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Szeretettel kérlek benneteket, támogassátok naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Akinek pedig a jó Isten többet adott, felajánlhat e jelképes összegnél többet is. Köszönjük a támogatást!
A jó Isten áldását kérve rátok, szeretettel:
István atya – Horváth István Sándor
2019. január 10.

Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium365

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003 BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium365


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190110.mp3

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium lemondás